Általános képzési tájékoztató

Tanfolyamra való felvétel módja:

A 24/2005 (IV.21) GKM – többször módosított- rendelete szerint a járművezetőket tanfolyamon, kell képezni, melyre iskolánk ügyfélfogadó irodájában lehet jelentkezni. Itt átveheti a szükséges nyomtatványokat és részletes tájékoztatást kap a képzés és a vizsgára bocsájtás feltételeiről. Valamennyi tanfolyamunk esetében teljes képzési szolgáltatást biztosítunk, mely elmélet és gyakorlati részekből áll. A jelentkezés alkalmával ellenőrizzük, hogy a jelentkező (továbbiakban tanuló) megfelel-e a rendeletben fogalt feltételeknek. Megfelelősség esetén Autósiskolánk a tanulóval szerződést köt.

Jelentkezéshez szükséges: személyi igazolvány, lakcímkártya, már meglévő vezetői engedély, valamint a tandíj első részlete. (A tanuló köteles beiratkozáskor a 8 általános iskolai osztály elvégzésének tényét hitelt érdemlő módon igazolni)

 

Az alábbi kategóriák esetében kötelező az előírt egészségügyi vizsgálat:

 „A1”  „A2” „A”  és „B” kategóriára:  I. fokú. 1. csoportú orvosi vizsgálat szükséges, amelyet a háziorvos vagy az üzemorvos állít ki.

 

 Az elsősegély‐nyújtási ismeretek megszerzésének módja:

A vezetői engedély kiadásának feltétele az elsősegélynyújtásból előírt ismeretekről szóló igazolás bemutatása. Az elsősegélynyújtás tanfolyam a Vöröskereszt szervezésében végezhető el, tanfolyamdíj és vizsgadíj ellenében, amelyet az Autósiskola tanfolyamdíja nem tartalmaz. Igazolás nélkül is vezetői engedélyt kaphatnak azok, akik a(13.mentességek) pontban,  felsorolt végzettséggel rendelkeznek.

 

A motoros oktatásra vonatkozó külön rendelkezések:

 A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM Együttes Rendelet 1. számú függelékének III. részében meghatározásra kerül a közúti közlekedésben résztvevő „vezető” fogalma: a) Vezető: az a személy, aki az úton járművet vezet, vagy állatot hajt (vezet). A segédmotoros kerékpárt és a kerékpárt toló személy nem minősül vezetőnek. A gépkocsivezetés oktatása és az azt követő gyakorlati vizsga során vezetőnek az oktató minősül. A motorkerékpárvezetés oktatás során tehát – a szakoktató közvetlen beavatkozási lehetőségének hiánya miatt – a tanuló minősül vezetőnek, annak minden joghatásával.

motorkerékpár, valamint  AM – moped kategóriák esetében, az ügyfél (tanuló) vállalja, hogy a gyakorlati oktatás illetve vizsgák folyamán esetlegesen okozott személyi sérülésekért, illetve a keletkezett anyagi kárért nagykorú tanuló esetén személyesen Ő (kiskorú tanuló esetén az Ő törvényes képviselője) teljes körű felelősséget vállal.

 

 Tanuló áthelyezés

Lehetőség van más képzőszervhez való távozásra is, a képzési igazolást, formanyomtatványon írásban, három példányban állítjuk ki. A tanuló köteles az esetleges tandíjhátralékát megfizetni. Az a tanuló, aki képzőszervünknél kezdte tanulmányit és nem, képzőszervünknél fejezi be, tudomásul veszi, hogy más képzőszervhez való távozás esetén, a képzőszervünk részére 20.000 az – az húszezer forint eljárási költséget köteles fizetni.

Más képzőszervtől való átjelentkezés

Lehetőség van csak gyakorlati képzésre is jelentkezni képzőszervünkhöz, 30.000 az –  az harmincezer forint regisztrációs díj megfizetése ellenében, amit szerződéskötéskor kell megfizetni.

 

Járműhasználat:

 „AM” esetén:

– Gyakorlati oktatáshoz segédmotoros kerékpárt az autósiskola biztosít. Típusa.: piaggio vespa vezetési gyakorlat oktatásán és vizsgán a tanuló részt vehet saját tulajdonában lévő segédmotoros kerékpárjával, ha az megfelel a közlekedésbiztonsági és műszaki előírásoknak.

 „A” kategória

– Gyakorlati oktatáshoz motorkerékpárt az autósiskola biztosít. Típusa.: Suzuki Sv 650

A vezetési gyakorlat oktatásán és vizsgán a tanuló részt vehet saját tulajdonában lévő ‐ legalább

40kw teljesítményű,595ccm ‐ kétkerekű motorkerékpárjával, ha az megfelel a közlekedésbiztonsági és műszaki előírásoknak.

„A1” kategória

 – Gyakorlati oktatáshoz motorkerékpárt az autósiskola biztosít. Típusa.: Piaggio M47

A vezetési gyakorlat oktatásán és vizsgán a tanuló részt vehet saját tulajdonában lévő kétkerekű motorkerékpárjával is mely teljesítménye a 11kW – ot a  teljesítmény/tömeg aránya 0,1kW nem haladja meg, belsőégésű motor hengerűrtartalma legalább 120 cm3. Rendelkezik érvényes forgalmi engedéllyel és felelősség biztosítással.

 

„A2” kategória

 – Gyakorlati oktatáshoz motorkerékpárt az autósiskola biztosít. Típusa.: Suzuki GS 550

A vezetési gyakorlat oktatásán és vizsgán a tanuló részt vehet saját tulajdonában lévő kétkerekű motorkerékpárjával is mely legalább, 20kw teljesítményű, 395ccm ‐ a teljesítmény/tömeg aránya nem haladja meg a 0,2 kW/kg – ot. Rendelkezik érvényes forgalmi engedéllyel és felelősség biztosítással.

 

„B” kategória

– Gyakorlati oktatáshoz a járművet az autósiskola biztosít. Típusa

– Volkswagen  Polo, 1.4pdtdi

 – Skoda Fabia 1.6 cr tdi

 

Oktatási helyszinek

 Elmélet: Szirmabesenyő. Deák Ferenc. u. 6.

Gyakorlat: NKH KRESZ Park. Miskolc Pozsonyi. u. 6

 

A képzőszerv jogai és kötelezettségei

  joga, hogy a képzési engedélyben szereplő kategóriákra jelentkezőkkel tanulmányi szerződést kössön,

    joga, hogy a tanulmányi szerződést indokkal felmondja,

    joga, hogy a tanulmányi szerződés alapján szolgáltatási díjat állapítson meg,

    joga, hogy a szolgáltatási díjat módosítsa,

    joga, hogy tanfolyam előadásainak időpontját meghatározza, ill. indokolt esetben módosítsa

    joga, hogy a tantervben szereplő tantárgyak óraszámait meghatározza ill. módosítsa,

    joga, hogy a közlekedési felügyelettel a vizsga időpontokra vonatkozólag megállapodjon,

    joga, hogy alvállalkozót foglalkoztasson,

    kötelezettsége a teljes képzési szolgáltatás feltételeinek folyamatos biztosítása,

    kötelezettsége a képzési engedély alapján beiskolázott tanulók személyes adatainak bizalmas kezelése,

    kötelezettsége a tanuló panaszának kivizsgálása,

    kötelezettsége, a szolgáltatási díj fizetésről nyugtát, számlát adni,

    kötelezettsége, hogy az általa foglalkoztatott szakoktatók munkáját figyelemmel kísérje, ellenőrizze,

    kötelezettsége, hogy a tanulmányi szerződés felbontása után a még nem teljesített szolgáltatások díját (egyéb kikötés hiányában) visszafizesse.

A tanuló jogai és kötelezettségei

   joga, hogy teljes körű, tájékoztatást kapjon a képzési szolgáltatásról,

    joga, hogy a törvényes képviselője a képzési szolgáltatás ügyintézése miatt eljárjon,

    joga, hogy a tanulmányi szerződést felbontsa,

    joga, hogy szakoktatót és járművet válasszon a gyakorlati oktatáshoz,

    joga, hogy a gyakorlati képzés során szakoktatót cseréljen,

    joga, hogy az igénybe nem vett szolgáltatás árát visszakapja,

    joga, hogy szolgáltatási díj ellenében pótórákat vegyen.

    Kötelezettsége a tanulmányi szerződés egy példányát a képzőszervnek leadni,

    kötelezettsége, hogy az oktatás rendjét ne zavarja, ill. megfelelő ruházatban jelenjen meg,

    kötelezettsége, a gyakorlati oktatás során eleget tenni az oktatói utasításoknak,

    kötelezettsége, a szolgáltatási díjat az előírt módon megfizetni,

    kötelezettsége, hogy a tanulmányi szerződésben megjelölt kategória óraszámait lehallgassa, ill, levezesse, az esetleges hiányzást pótolja

    kötelezettsége, hogy a vizsgákon érvényes személyi igazolvánnyal  – jogosítvánnyal jelenjen meg.

Mentességek

Az elsősegélynyújtásból előírt ismeretek megszerzését tanúsító ‐ a Magyar Vöröskereszt által kiállított ‐ Igazolás nélkül is vizsgára bocsáthatók:

A 31/1992./XII./19/NM. rendelet alapján:

  orvostudományi egyetemen megszerzett orvos, fogorvos, gyógyszerészi

    az Állatorvos tudományi egyetemen megszerzett állatorvosi

    védőnői

    dietetikus

    mentőtiszti

    gyógytornász

    egészségügyi szakoktatói

    diplomás ápolói, oklevéllel, /képesítéssel/ rendelkezők

    közegészségügyi felügyelői főiskolai szakon végzettek

    egészségügyi szakközépiskolát! Szakiskolát/ végzettek

továbbá:

  minden olyan vizsgázó, aki 1984. Január 1‐e után

    bármely járműkategóriában vezető engedélyt,

    „Trolibusz” kategóriában járművezető engedélyt,

    segédmotoros kerékpár, lassú jármű kategóriában járművezetői igazolványt

  1. július 1.‐je és 1983. December 31‐e között „D” vagy „Trolibusz” járműkategóriára vezetői, járművezetői engedélyt szerzett.

Az iskolai végzettséget tanúsító okiratról készített és az iskolavezető által hitelesített fénymásolatot a „Jelentkezési és Vizsgalaphoz” kell csatolni, vagy az eredeti okiratot a vizsgabizottságon be kell mutatni. Ugyanúgy kell eljárnia az elsősegély nyújtási ismeretek megszerzését tanúsító „Igazolás” és a korábban megszerzett vezetői engedély / járművezetői igazolvány/ esetében is. A nem említett különböző szakképesítések elfogadásáról a NKH. Egyedi elbírálás alapján határoz

 

Mentesítések a „szerkezeti és üzemeltetési ismeretek” és a „biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés” tan- és vizsgatárgyakból:

   bármely egyetemen, főiskolán szerzett

    gépész-, autógépész-, közlekedés mérnöki vagy üzemmérnöki oklevél;

    gépész-, autógépész-, közlekedés mérnöktanári oklevél;

    gépész-, autógépész-, közlekedés üzemmérnöki műszaki tanári oklevél;

    szakirányú műszaki oktatói oklevél.

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolai Karon és a jogelőd Katonai Főiskolán szerzett

 harcjármű üzemben tartó szakos oklevél;

    katonai gépjármű üzemeltető szakos oklevél;

    gépjármű technikus tiszti képesítés;

    harcjármű üzemeltetői üzemmérnök.

    „Műszaki ismeretek” szakos szakoktatói oklevél (vagy ezzel egyenértékű képesítés).

    Technikusi oklevél (szakközépiskolai érettségi)

    közúti járműgépész;

    közlekedésgépész;

    gépjármű-technikai;

    gépjárműüzemi;

    mezőgazdasági gépész;

    mezőgazdasági gépjavító;

    építőgépész;

    gépjárművezető és – karbantartó.

    Szakképesítés – szakmunkás bizonyítvány

    autószerelő;

    anyagmozgatógép-szerelő;

    építőgép-szerelő;

    mezőgazdasági gépszerelő;

    gépjárművezető és – karbantartó;

    mezőgazdasági gépész;

    fakitermelési gépkezelő;

    állattartó telepi gépész;

    kertészeti gépész;

    növénytermesztő gépész;

    erdőgazdasági gépész;

    mezőgazdasági gépszerelő és gépüzemeltető;

    mezőgazdasági gépjavító és karbantartó.

    A közúti járművezetői vizsgáztatás keretében szerzett gépjárműkezelői bizonyítvány.

A felsorolt szakképesítéseket adó oktatási intézmények hallgatói részére iskolai tantervbe építetten szervezett közúti járművezetői tanfolyam esetén a felmentés megadható, a vizsgaigazolás azonban csak az érettségi bizonyítvány (technikusi oklevél, szakmunkás végzettséget, illetve szakképesítést igazoló bizonyítvány) bemutatása esetén állítható ki. A mentesítési kérelmek elbírálásakor a szakma megnevezését és a szakképesítés szakmai tartalmát kell meghatározónak tekinteni.

 

Képzés Felügyeleti Szervek:

KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

1119 Budapest, Than Károly utca 3 – 5

Innovációs és Technológiai Minisztérium, 1011 Budapest, Fő út 44-50.; Postacím: 1440 Budapest, Pf. 1.